A Tébolyult, a Tudós, és a Vadállat meséje (1. rész)

A Tébolyult

Rohadt, mocskos város. Az utcákon patakokban folyik a szenny, az emberek egymás nyakát tépik. A TV-ből is árad a szemét, ezek az úgy nevezett „celebek” egymás verbális ürülékében fürdőznek. Soha nem fogom megérteni, miért fajult idáig a világ. Félig hamvadt cigarettámat lepöckölöm, és megindulok az ajtó felé. Valaki motoszkál odakint. Idáig érzem az emberi izzadtság mindent átitató, orrfacsaró szagát. Hallom, ahogy a szíve ver az ajtó túloldalán. Ideges. Fél. Retteg attól, amit most tesz: becsúsztat az ajtó alatt egy képeslapot. Lenyomom a kilincset, és a fejéhez fogom a fegyvert. Hanyatt esik, elterül a folyosón.

– Kérem ne lőjön le! Kérem! Meg fogja ölni a családomat! Kérem! –Esedezik előttem

– A családod már rég halott. –közlöm röviden a szegény halandóval.

Határozott mozdulattal húzom meg a ravaszt. A pisztoly dörrenése után beállt meghatározhatatlan hosszúságú csendet megtöri a liftajtó kattanása. A férfi könnyekben úszva kúszik be a lift gyomrába. A hívógombba ágyazódott golyó szikrát vet, mikor a lift ajtaja becsukódik, elválasztva a köztünk a teret. Lehajolok, és felveszem a földről, amit a futár hozott: a képeslapot.

Hyde Park, London. A Fordítva Növő Fa… Turistalátványosság a Briteknél. Ezt most mire véljem?

Megfordítom a lapot, és felismerem a kézírást. Krueller. Te rohadt szemétláda. Újra itt vagy, hogy feltépd a lassan gyógyuló sebeket, s megkeserítsd létezésem -meghatározhatatlan hosszú- hátralevő idejét. Újra és újra elhúzod orrom előtt a mézesmadzagot, mert tudod jól, minden apró nyom, amit magad után hagysz, tovább hajt engem.

„Két hulla vár rád Londonban, a Fordítva Növő Fánál. Ajándék, éntőlem... :Beauregard Krueller”

Egy óra múlva a lakás üres, az ajtók zárva. A gáz lassan elárasztja összes helyiségét, a zenedoboz pedig egy utolsó hangot még lejátszik, mielőtt szikrát vetve levegőbe röpíti a bérház legfelső szintjét… Ekkor már félúton vagyok a repülőtérre. Rövid kitérő Bécsben, egy éjjel elegendő a szükséges felszerelések beszerzéséhez. Másnap éjjel földet ér gépem a Londoni reptéren. Rövid taxi-út a Hyde Parkhoz, persze félúton defektet kap a jármű.

- Véletlenek pedig nincsenek, igaz, Mama?...

S lám, esik az eső, mikor kimenekítem magam ebből a rozzant kaszniból. Útálom a taxisofőröket. Kérdezősködnek, pedig semmi közük hozzá, ki vagyok, és miért jöttem Londonba. Krueller bábja volt ez is; mert hiszen báb bárki lehet. Minden sarkon ott figyelnek az emberei. A csöves az újságpapír alatt, a kutyát sétáltató hölgy… Krueller kémei ők, mind neki jelentenek.

S lám, itt a fa. Az esernyős úriember ott, ő az egyik a beígért két hulla közül. Sápadt, unott, de mégis kíváncsi. Szép, színes aurája van. Ettől eltekintve van egy olyan érzésem, hogy unalmas a fickó. A zakója elegáns az esőkabát alatt, és drága cipője van. Minden bizonnyal van mit a tejbe aprítania. Odamegyek, megszólítom. Tört angolsággal teszem ezt; Amerikai akcentusom van...