Átkok

Átkok ülnek az embereken, átkok ülnek rajtunk. 
Régről ránk maradt átkok ezek; múltból táplálkozó, erős, gonosz átkok. Felderengő illatok, érzések, melyek hiányérzetet, kellemetlen gondolatokat szülnek: feleslegesen.
A jelenség neve:
Emlékezni és fájni. 
De miért? Minek?
Az idő elszaladt. Elpazaroltad. Igen, eltűnt amit hátra hagytál, nincs már meg. Mint a gyermekláncfű pihéje, elszállt a széllel. 
Minden perc egy pihével repülő mag, minden percből, amit elpazarolsz, amit tétlenül töltesz, tapasztalatok, gondolatok sarjadnak, és burjánzanak, mint a gyermekláncfű. 
Minden alvással töltött óra egy hatalmas pazarlás, tétlen idő. Mégis alszol, mert aludni kell. Aludni muszáj.
Az elpazarolt idő is ilyen. Muszáj léteznie, hiszen tapasztalatokkal teli.
Ha pedig nincs tapasztalat, nincs semmi.
Anélkül megállna a világ, és kipusztulna minden élet.
A tapasztalat áldás; a megbánás átok.
Elveszítettél valakit, aki kitöltötte az üres idődet, vagy megszabadultál valakitől, aki az idődet pazarolta...?
Az első az elméd épségét védeni hivatott hazugság, a második a keserű igazság.
Ébredj fel, Neo! 
Hasadra süt a nap, Juuwakka!
Ébredjetek fel. Ez már nem az az álom... Ideje bevennetek a piros vagy a kék kapszulát.
Az egyik hazugság, nyomor, egy hibás tévképzet, a másik tiszta, üres, lehetőségekkel teli, és mindenében igaz élet.

Az én világom a lehetőségek világa. A nyomorban tanyázókat szánalmasnak tartom. 
(Megtehetem, hisz megtapasztaltam. Voltam szánalmas. Voltam nyomorban tengődő. Ismerem, megtapasztaltam, tehát bírálhatom. Mindenki másnak kuss.)
Szikével nyitnék utat a mellkasukba, hogy koszos kis ujjaimmal, körmeim alá száradt, levedlett bőrrel mocskoljam be a test üregét, és kitépjem azt a szívet, ami félrever.
Ököllel zúznám be a koponyájuk boltozatát, hogy rákvillát ragadva kipiszkálgassam, és szörnyen csámcsogva elfogyasszam azt az agykérgi területet, mely ezért az őrületért felelős. 
Megenném ezt az átkot, hogy undorító, bűzhödt fekáliaként a világra teríthessem. Elrettentő példaként csorogjon ez a SZMÖTYI mindazok előtt, akik az átok alatt sínylődnek, önnön hibájukból.


Lázadj fel, átokverte nép! Ragadj fegyvert, vedd kezedbe sorsod! Küzdened kell a múlt démonai ellen, különben nem maradsz más, csak egy hibás, félreverő szív! Nem leszel több, mint egy szánalmasan gyenge, meggyötört gyurmafigura!
Kockáztass! Próbáld meg! Nem tudhatod, mi rejlik ott, ahol nem keresel semmit!


Merd behunyni a szemed, és csókra lendíteni ajkad, amikor kell...


A Mucimag. Az egy vicces szó.