A Tudós
Ez nem az Imám írása. Az ő keze cirádát ró, nem ily’ girbe-gurba betűket. Ki küldhette? Nincs feladó.
Ez nem az Imám írása. Az ő keze cirádát ró, nem ily’ girbe-gurba betűket. Ki küldhette? Nincs feladó.
Rejtélyes képeslap, innen a Hyde Parkból? Tudom, hogy hova kellene most mennem. Ismerem azt a helyet, az egy botanikus ritkaság, a Fagus sylvatica pendula.
Felkelek székemből, s leteszem a lapot az asztalra. Balomon ott a telefon, rögtön hívom is a taxit, ami elvisz az adott címre. „Egy óra múlva két hulla vár rád a Fordítva Növő Fánál… El ne késs. –Névtelen jóakaród”
Ma éjjel is esik, mint Londonban általában. A taxi tíz percen belül begurul a házam elé. Nem sietem el a dolgot; felhúzom cipőmet, magamra veszem esőkabátomat. Kifelé menet kezem ügyébe akad faragott markolatú esernyőm, s már indulok is a megadott címre. A taxi megáll, én fizetek, végül kiszállok. Cipőm sarka monoton koppan a parkba vezető díszes bejárat kövezetén. Kacskaringós gyalogút vezet a parkon keresztül; a szerpentintől délre fekszik Diana emlékszökőkútja, amely egy ovális kőszökőkút. Innen északra, a gát mögött van a Londoni holokauszt-emlékmű. Miközben nézelődöm a csenevészül bevilágított nevezetességek között, meglátom magam előtt a híres fát, ahova jöttem. Sehol senki. Hátborzongató ez az éj, valamiért akaratlanul is rossz érzésem támadt. Talán félnem kellene? Nem, azt kötve hiszem. Az éjszaka ragadozójaként kevés dolog van, ami árthat nekem.
Valaki közelít. A sötét elrejti arcát előlem. Kalapját mélyen fejébe húzta az idegen, kopott ballonkabátjában haloványan emlékeztet a valamikori detektív-regények Sherlock Holmes-jára. Megáll velem szemben -úgy három lépés távolságra- majd reszelős hangon megszólal. Amerikai akcentusa van. Van valami hátborzongató ebben a figurában; mintha belém látna, a lelkem mélyére pillantana onnan a kalap alól. Akaratlanul is tartok tőle…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése