Költészet napja. A Malkavita szereti a költészetet. A Malkavita szeret költeni. Szereti önmagát kikölteni. Kikelni a tojáshéjból, amit maga köré növesztett az évek alatt. Mindig csak nő az a tojáshéj.
De miért? Mi célból húz az ember maga köré védelmező héjat?
Mert a héj bizony törékeny, és nem csak kívülről, de belülről is. Folyton csak ki akar törni az ember, kikukucskálni, kiintegetni az embereknek akik a tojáshéjon kívül rekedtek:
Hahó!
Itt vagyok!
Néha csak a fülünket tapasztjuk a héj belső falának. Hallgatjuk, ahogy a többi tojásban mocorognak. Vagy lökünk egyet a tojásunkon, lendületet veszünk, hogy nekikoccanhassunk a másik tojásnak, bekopogva másokhoz.
Költészet... gyönyörű eszköz, mely segít integetni, kukucskálni, hallgatózni kifelé, és kopogtatni mások tojáshéján.
Van aki strucctojás, van aki galambtojás.
És van olyan is, aki nem tojás, hanem dió.
Kemény, csontos.
Mégis, a költészet a legkeményebb dióhéjból is kiszivárog, és utat talál.
Az én kókuszom kemény. Megrendíthetetlen. Éppen ezért szüntelenül üvöltök, kaparom a belső falát, hátha észreveszi valaki, hogy bent rekedtem.
Fogoly vagyok. Füstifecskétlen fogoly.
Ki nem jutok addig, míg nem jön valaki, aki feltöri a héjat. Elegem van a gyönyörű, érdekes kis kukacokból, akik csak befúrják magukat, hogy belül lakmározzanak, aztán kellőképp dagadtra zabálva magukat kirágják magukat, és elrepülnek, átváltozva undorító, gusztustalan lepkévé.
Kikölteném magam, költögetek.
Költök, költök, és költök szüntelen, csak fogy a költeni való, de nem keresek. Nincs miből keressek.
És ha keresek is, nem találok. Továbbra sincs miből...
Nem baj. Költök máshogy. Költök abból, ami kifogyhatatlan pénztárca!
Költök az elmémből.
Kreativitás!
A Malkavita csak ül, és néz. Nem mozdul.
A héj továbbra is töretlen... Senki nincs bent; már senki nincs.
A héjon belül csak egy mag a kobak. A kobakon belül pedig egy egészen más világ lapul.
Kőkemény héj a kőkemény héjon belül.
Ott lakik a Múzsa (édeskés szerelem...). Ott lakik a KicsiTroll (viharos barátság). Ott lakik Juuwakka (pusztító őskáosz és teljes megvilágosodás), és minden metamorf lény.
Minden állandó változik, és minden változó állandósul odabent.
Kristályosodik az értelem, egyszeriben szilánkká változik át:
Kreativitás.
Értelem.
Ez a kettő elengedhetetlen.
Szükséges, hogy őrültté válj...
Költészet. Az kell. Költészet nincs őrület nélkül.
EZ a Malkavita költészete:
Vadak tetem-hegyén henyélve
Lakmároztunk sokat
Félrenéztünk, s hagytunk veszni
Emberi sorsokat
Toxikus mezőkön pihenünk
Mint virág a sírnak fövenyén
Sejtekbe oltott vegyszerünk
Elhamvad föld anyánk lágy ölén
Halálba kísérő himnuszunk
A létminimum, és a segély
A profit kikezdte bőrünket
Terjeng az intézmény-fekély
Kérdezitek miért így élek?
Nincs munkám, nem is lesz;
Hiteltelen vagyok immár
Nem fogyasztóképes…
Nem vagyok a rendszer része, és ez boldoggá tesz!
Ugye milyen idilli kép?...
Te táplálod a rendszert, dolgozol, adót fizetsz, hitelt veszel fel, hitelezel, megadod a kamatot amit kérnek. Én nem. Ezzel tartod mozgásban a rendszert, ami lassan elemészti minden erőtartalékodat. Megújuló energiaforrás? Az vagy. Elem. Monoton robotolsz. Eszel, iszol, hogy erőd legyen tovább dolgozni, minden nap, mindig csak tenni a dolgod. Mások híznak a te munkád gyümölcsén, és ezt elfogadod. Ez a baj. Én nem fogadom el. Én nem akarok táplálék lenni. Én emészthetetlen mag szeretnék maradni. Kemény, csontos héjú mag, ami nem táplálja ezt a szörnyet, amit társadalmunknak hívunk. Nem akarok a része lenni, de nincs választásom. Ezért készítek magamnak alternatívát. Ezért alkalmazom a saját szabályaimat, a nagy halmazon belül, ebben a kisebb halmazban. Öntörvényű vagyok. Önmagam fölött rendelkezem! Ha elfognak, megkötöznek, én addig vergődöm, amíg meg nem fulladok, vagy ki nem törik minden végtagom. Nem vagyok belenyugvó alkat. Nem nyugszom bele soha, hogy ilyen a világ. Beleőrülök inkább, elégetem értelmem minden szilánkját, de nem adom mások kezére, hogy lakmározzanak. Nem a társadalomért alkotok. Nem az emberekért alkotok. Egyes kiváló egyedekért, akik megérdemlik.
És a legfontosabb egyedért: Magamért. (bár ez az állítás bedőlni látszik, mert néha háttérbe szorítom magam egyvalaki miatt, akit mindennél jobban szeretek)
Elemzünk, rendben?
Kielemezzük az alkotót!
Látjuk, mit gondolt, mit érzett, mikor a költeményt írta.
Ugye? Látható. Láthatóvá tettem számotokra. (Jelenés...)
A költészet napja ez.
Tegyük hát emlékezetessé.
Áldozzunk oltárán.
A Malkavita nem gondolja komolyan az életet.
De a költészet napját, ezt a gesztust KOMOLYAN gondolja.
Maximálisan...
