Kópiák

Egy kópiával beszélgetek épp.
Egy olyan kópiával, aki a nővérének a kicsinyített mása.
Ejj, bizony, az a nővérke szép emlékeket idéz a régmúltból!
Az a hancúrozással töltött délután, amit örökre a titkok kamrájába száműztünk, nehogy megszóljanak minket érte... Már lassan több mint egy éve volt.
Repül az idő, szállnak a hetek és a hónapok.
Ez az ezüst-szín kópia viszont, aki hallgatja, jobban mondva olvassa hosszú rabszolgaéveim közt lecsapódott, rideg tapasztalat-nyálkával írt memoárjaim összegzését.... nos... még törékeny és rengeteg idővel rendelkezik, amit arra fordíthat, hogy hasonlóképp mohón gyűjtse be a (semmiképp sem lexikális) tudást, a tapasztalatot, mint én.
Gyűjtögethet, mint egy méhe.
Behunyt szemmel futhat bele az ember-kaktuszok erdejébe, hogy miután átvergődte magát a sűrűn, millió sebből vérezve megálljon, körülnézzen, és lássa: a sebek behegednek, és a varr, ami rajtuk képződik, kemény, szilárd védőréteg, ami megvéd az ez után jövő szúrásoktól.
A kamaszkor rohanás. Akkor kapjuk a legtöbb sebet. Minél gyorsabban rohan valaki, annál több sebet ejtenek rajta az emberek tüskéi. Ha túl lassan halad, óvatosan, akkor viszont soha nem szerzi meg azokat a sebeket, amiket kell.
A tudomány az, ha valaki képes mindig a megfelelő sebességgel haladni!
Ezt nem tudhatja persze, hisz csak amikor megáll, akkor látja meg, mennyire haladt gyorsan, mennyire sokat haladt előre a sebek szerzésében.
Én már csak kényelmesen kocogok.
Nem kell odafigyelnem a tüskékre, már nem fájnak, nem ejtenek sebet; megkeményedett már a bőröm épp eléggé. Persze vannak még puha foltok... De azokat jól elrejtve hordom, mint Achilles ínját.
Így haladok egyre lassabban, egyre fáradtabban.
A kópiák vagy szélsebesen futnak, vagy sétálnak. A legtöbb azt hiszi magáról, hogy szalad, miközben csak lassan lépked, anyuci és apuci pénztárcájától, és a biztos lét ígéretétől védve.
Ha tudnák, hogy a nyomorúság az ami felé haladnak... bizony. Miután kiképeztek titeket a társadalom hasznos, FOGYASZTÓ tagjává, páros lábbal fognak picsán rúgni a hatalom figurái: ha már eddig kényeztettünk, most itt az ideje hogy vért izzadj értünk!
Dolgozz úgy, hogy nem fizetnek meg érte.
Dolgozz úgy, hogy nincs hol, nincs elég hely.
Nyomorogni kell a futószalagoknál...
Ennyi ember már nem fér el egy ilyen kis világban.
Túl sokan vagyunk, és túl sokakat kell eltartanunk, olyanokat, akik életképtelenek, nem dolgoznak, nincs hol dolgozniuk, és kedvük sincs igazán hozzá...
Magadra ismersz?
Ha igen, akkor kurva gyorsan lődd fejbe magad, vagy akaszd fel, fojtsd vízbe, vagy bánom is én hogy csinálod, csak dögölj meg...
Nincs kedvem vért izzadni érted.
Nincs hol vért izzadnom érted.
Ördögi kör ez...
Jaj, szegény kópiák... már csak pár generáció, és vége mindennek...