Doktor Malkavita

Sokkos állapotban vagyok épp. Még alig látok, az imént ébredtem fel egy álomból. Gyereket szültem. Vagyis... segítettem szülni, és megszületni. Egyik nagyon kedves lányismerősöm volt terhes álmomban, és hozzám jött segítségért, mert hogy nincs hol szülnie, és nincs senki aki segítene neki szülni, és egyébként is, ha belehalna a szülésbe, akkor legyek én a gyerek apja, és vigyázzak a csöppségre. Elkezdődött a szülés, nekem kellett bábáskodni. A gyerek nem akart kijönni, azt hittük meghalt. Aztán a lány, mikor ez tudatosult benne, elengedte magát, sírni kezdett, a gyerek meg slutty, kicsusszant, egyenesen a kezembe, és sírni kezdett. Ahogy ott álltam az álomkép közepén... ilyen örömöt még soha nem éreztem. Belepusztultam volna, ha meghal ez a csöppség. Az járt a fejemben, vajon ki lehet az apja, és hogy miért nem én vagyok az. Vajon mi lesz ezután ezzel a gyerekkel? Mi lesz ezután a lánnyal? Mi lesz ezután velem?... Aztán a lány megmosakodott, a gyereket is megmostuk, felöltözött, felöltöztek, és kisétáltak az ajtón. A családom állt kint az utcán, sok-sok ember jövő-menő forgatagában. Szó nélkül elindult a lány a gyerekével, hogy felszálljon valami buszra. Utána kiabáltam, hogy ne menjen sehova, mert egy újszülöttet nem szabad buszon utaztatni. Visszaszaladt hozzám, gyengéden szájon csókolt, és aztán újra elindult a buszhoz. Én ekkor ültem le a lépcsőn amin addig álltam, temettem az kezembe az arcom, és sírtam fel, mint egy csecsemő. Borzasztó érzés volt erre ébredni...
Na te drága Malkavita!
Hogy bírod ki ezt az épnek semmiképp nem mondható eszeddel?...