Egy, azaz egy darab pomogács gördült le a futószalagról a minap. Azaz ma. Meg tegnap. Meg az előtt is már gyártás alatt állt, de ma teljessé vált eddig képlékeny, áttetszőnek tűnő struktúrája. Alkatrészei nyikorogva életre keltek, fények gyúltak ki agyában, majd öntudatára ébredt.
Pomogács vagyok.
Hirtelen minden világossá vált, mert felkapcsoltam a villanyt. Ez a lény valami hihetetlenül különleges kis akármicsoda. Nem tudom, még mit fogok vele kezdeni a jövőben, meg hogy egyáltalán betölti-e majd a neki szánt funkciót, de tény, hogy jól sikerült darab, és alkalmas ellátni feladatát.
Megpiszkálgatom itt-ott, minden apró alkatrészét alaposan letesztelem, és ha beválik, akkor akcióba léphet, háháá!
Úgy érzem magam, mint egy őrült tudós. De... hát az is vagyok, nem?
Igen. Őrült az vagyok. De hogy tudós?
Dehogy.
ÉN CSAK EGY KURVA MACSKA VAGYOK, NEM EGY KIBASZOTT TUDÓS!...
Na.
Nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, továbbra is maradok az a hülye aki vagyok, csak épp... most már van kit szelídíteni.
Nem kell mindenféle nyünyügékkel meg pöszmögökkel helyettesíteni a tisztes pomogácsnak fenntartott helyet.
Azt hiszem, jól döntöttem, mikor a pomogács-szelídítő szakmát választottam.
Malkavita kiszáll.
Adás vége...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése