Csak úgy... nemtom. Nincs semmi.

Rég nem írtam magamról.
Elvesztem az éterben, köddé transzformálódva utaztam az idő alagútján át.
Megnéztem a jelent, hogy él-e még, majd gondosan betakargattam a múltat, ami már bűzhödt, felfúvódott tetem. Mocskos szemfedőt tettem rá, és bedobtam egy pöcegödörbe.
Most ott árasztja bűzét, gennyedzi ki mérgét pólusain át.
Mint valami metamorf lény.
Hullámzik a felszíne, és egy-egy nagyobb loccsanással a hullámverés a jelenbe fröcsköli váladékát. A jelen redői pedig csordultig telnek a szennylével, simára marva felszínét, elegyengetve minden akadályt jelentő tüskét, csúcsot. Nem szúr a jelen, ha a múlt simára marja tüskéit...