Frusztráció

A Frusztráció sziszegő, gonosz szipirtyó, ráadásul mindenevő is.
A Félelmet csupán a gyomrodban érzed, a Magányt a hátadon cipeled, a Frusztráció azonban a mellkasodból indulva, a beleiden végighaladva az egész testedet birtokba veszi.
Ha megfertőz, valamennyi molekulád reszket a dühtől.

Az emberi agyról szakszerűen

Az ember az egyetlen olyan lény,
amely folyamatosan gondolkodik,
ezzel biztosítva azt,
hogy a káosz a maga teljes pompájában
ki tudjon teljesedni agyának működése közben.

Micsoda problematikák vannak itten kérem

Ezt az imént találtam egy cikkben, mely a szeretethiányt és annak testi tüneteit fejtegeti.
Tehát, kedves Malkavita, nem árt ismerned a nyájad, akikből táplálkozol:

"A szeretetpótlék
Kamaszoknál, fiatal felnőtteknél jellemző, hogy kapcsolatból kapcsolatba sodródnak, hogy a testiséggel pótolják az őszinte, szerető érintés hiányát. Belőlük lesz az az idősebb ember is, akinek harminc cicája van, miközben szörnyen magányos…

Az elutasítás
Mindenki átélte már azt, amikor nagy szüksége lett volna arra, hogy szeressék, és amikor szeretetet kért, de azt nem kapta meg. Ez olyan kudarc, amivel kevesen tudnak jól megbirkózni. Azok az emberek, akik ezt a sérülést, a csalódást rosszul kezelik, esetleg a megalázottság érzése is társul hozzá, könnyen bezárkózhatnak saját világukba.
Nem csak lelkileg, hanem fizikailag is magukra zárják az ajtót. A csalódás érzésének elkerülése miatt kizárják a szeretetet az életükből. Ez pedig csak tovább rontja a helyzetet, mert önbecsülésük a képességükön fog alapulni, amivel sokszor nehéz érvényesülni."

Ideális kehely az, aki kizárja az életéből a többi halandót. Nem keresi senki, nem hiányzik senkinek, lehet belőle táplálkozni anélkül, hogy a lebukás veszélye fenyegetne.

Status

Halott vagyok.
Jelentés vége.

Álmok egy másik világból...

Álmomban láttam egy könyvet. Borítóján Kehely, fekete bőrből... A Fekete Kehely... 

A könyv, melyben így mesél magáról korábbi tulajdonosa:

"Kedves Naplóm!

Sebastian Daedur Von Krueller vagyok, a Kraken ház nemese, a Abel Demetrius Von Krueller báró elsőszülött fia, a Krueller família minden tulajdonának jogos örököse. 

Legalábbis hivatalosan valami ilyesmi. Az, hogy gyakorlatilag huszonéves korom óta a bűn útján járok, és kalózkodásból élek, lényegtelen. Hogy ez miért baj?

Kifejtem bővebben: Egy kalóz, aki legalább egy évig folyamatosan rabolt, és a hajózás törvényeinek mindegyikét megszegte, mindösszesen 15 év börtönbüntetésre számíthat, vagy 10 év munkatáborra. Ha netalántán meg is szökik, és újra elfogják, ezt 5 évvel súlyosbítják a birodalmi törvények szerint. Ha démonimádattal is megvádolják (ami elég gyakori) akkor magánzárkát kap, súlyosabb esetben még 1-2 évet rávernek, ami „vizsgálati fogság” néven az inkvizíció kínzókamráiban letöltendő. Tehát egy veszedelmes kalóz, visszaeső bűnöző, aki feltételezhetően démonokkal cimborál, mindösszesen 22 évig kénytelen élvezni a rácsok mögötti életet.

Ha viszont valaki gyilkol, és áldozatai lelkét démonoknak szolgáltatja ki, vagy jobbára többszörösen vádolható gyilkossággal, az élete végéig börtönben csücsülhet. Nem a legjobb kilátások, de még mindig jobb, mint ami a tizenhármas törvénymódosítás érvénybe lépése óta folyik. Azóta nincs életfogytiglani börtön. Helyette van egyfajta rituális keretek közti élve elégetés...

Engem kalózkodás vádjával tartóztattak le. 

Ugyan volt valami tárgyalásféle, de én azt a bohóckodást amit ezek műveltek, nem nevezném tárgyalásnak. A lényeg itt jön, az, amiért lényegtelennek neveztem a tényt, miszerint kalóz voltam, és vagyok. Merthogy én mindezek után arra vártam, hogy elevenen égessenek el a szent tűzben.

Hogy miért? Nem tudom, nem értem, csak sejtéseim vannak. Talán valamelyik kuzinom, vagy maga az anyám intézte így, hogy letörölhessék a család becsületén esett csorbát. Hogy elfelejthessék mindörökre, hogy volt valaha egy vérükből való Sebastian Daedur Von Krueller. 

Így az öcsém örökölheti a vagyont, a címet, és mindent. Így nem kell a birodalmi bürokrácia útvesztőin át eltüntetni annak nyomait, hogy én életben vagyok, mint jogos utód. A birodalom eltüntet ebből a világból, egyenest a pokolra. Akkor ez volt a hivatalos verzió.  Cöhh... ha tudnák, hogy nem oda érkeztem, ahová szántak! Ha tudnák, most még szélesebb mosollyal írnám le ezen sorokat életművembe, három nappal azon szörnyűséges kínok átélte után. Remek hely ez számomra, és nem is kívánhatnék többet, mint itt lenni. Ez maga a mennyország. Az angyalok paradicsoma. Sehol egy árva lélek, csak én. Boldoggá tesz a csend, a magány. A természet szépsége pedig egyenesen megbabonáz. Egyelőre nem érdekel, hol vagyok, hová kerültem. Ezek a romok is gyönyörűek. Hófehér márvány kövezet, csodásan faragott emberalakok.

Ez maga a mennyország, a Béke Szigete..."

Megnyilatkozás

Szeretem az én új és egyetlen olvasómat.
Senki nincs égen s földön, kit így szeretnék, mint most Őt.
Ennek örömére írok valamit, aminek talán tartalma is van...

Mit is mondhatnék, nos… Sokat gondolkodtam már rajta, hogy hol ronthattam el a cirkuszi pályafutásom. Talán szerelmi bánat tette, talán a létbizonytalanság. Vagy mindkettő közre játszott. Mindenesetre fiatal kamaszfiúként, mikor az Eötvös kompániához csatlakoztam, még hittem abban, hogy egy nap ott fogok állni a porondon, és az egész közönség engem éljenez. Mindig is csodáltam a trapézon csavargókat, tiszteltem az oroszlánszelídítőket, és imádtam a bohócok előadásait. És ha hiszed, ha nem, én magam nem voltam több már akkor sem, mint egy rút rémség, egy furcsaság, amit a közönség tátott szájjal bámul, mert parányi agya nem képes felfogni, hogy amit lát, az létezhet. Szörnyszülött -mondták rám- én persze nem foglalkoztam vele. Tudtam, hogy amíg ők tökéletesek és gyönyörűek hozzám képest, belülről úgy rohadnak, mint az egy hete napon aszalódó oroszláneledel. Mindig is jobbnak éreztem magam; míg a sok bunkó kiskölyök nyálát csorgatva bámulta a bohócok előadását, én a porond mögött Nieche-t olvastam, Csehov-ot és Asimov-ot; csodás Balzac művek és Brecht irományok fordultak meg kezeim közt. Mert hát mi végre adott az isten észt az embernek, ha nem azért, hogy megtöltse azt tudással? Elmondhatom hát, csodásak voltak azok a fiatal évek...

Egy rövidke gondolat a fekete cilinder alól, mely újra és újra előjön:

Tompa-koppan a pálca, midőn lehull az álca

Melyet, tán léha teste feste oda

Oh, biz a lét kaloda…