Majomlány

Állati kedvem van.
Újra szerelmes vagyok (magamba), és felcsaptak aszott szívem fekete lángjai.
Mert amint lennie kellett, utamba állt egy rettentő fenevad.
A gondolataim mélyéről pattant elő, és máris formálni kezdtem alakját.
Amint papírra vetettem, zöld szemeivel végigmért, megnyalta a szája szélét, és megindult felém.
Érte mozdult minden tagom, övé lett minden gondolatom. Halálos adag mérget fecskendezett a bőröm alá, ami pattanásig feszítette agyamban a hajszálereket, és oly mértékű inverz életkedvvel ajándékozott meg, hogy arra nincs megfelelő szó. Hiszen ez így nehezen felfogható...
Na de ereszkedjünk kicsit vissza a földre. Gyönyörű teremtés, kívül-belül, agyam szüleményei közül az egyik legszebb. Nagyon is el tudnám viselni, ha élne és létezne, sőt, EL AKAROM viselni! Minden percemet neki áldoznám, minden szavam, lélegzetvételem, minden egyes szívdobbanásom neki ajándékoznám.

Megszerettem azt, akit nem lehet szeretni.
Önmagam rabja lettem.

Akkor én most rossz ember vagyok?

A francba... megint nem tudtam ellenállni. 
Megint csapdába csalt a vérszopó, és Jelenlétével hatott rám...